Luxus hajóutak saját szervezésben és a Föld legzordabb vidékeire

Egyéni keresés
Luxus hajóutak saját szervezésben
Napjainkban a tengeri hajós utazás az egyik leggyorsabban fejlődő irányzata az idegenforgalomnak, 2007-ben közel 20 százalékkal több turista fizetett be valamelyik népszerű útvonalra, mint egy évvel korábban. A nagy hajóstársaságok évről évre újabb, hatalmas tengerjárókat állítanak forgalomba, amelyek fedélzetén több ezer ember fér el kényelmesen.
A piac olyan nagy, hogy az egyes társaságok specializálódtak az utóbbi években: van olyan cég, amely elsősorban a gyerekes családokat célozza meg, van olyan, amelynek hajóin a szórakozás és a bulizás a legfontosabb és akad olyan is, ahol a kulturális programokra helyeződik a hangsúly.
Nem mindegy, mikor
Azoknak a turistáknak, akik korábban még nem vettek részt ilyen utazáson, nem árt, sőt kifejezetten tanácsos előre tájékozódni az út részleteiről, az árakon túl is. Első természetesen a megfelelő útvonal kiválasztása. Magyarországon a Földközi-tengeri és a Karib-térségbeli hajóutak a legismertebbek, előbbiek inkább a tavaszi-nyári időszakban gyakoriak, utóbbiak pedig a hurrikán-szezon végeztével, késő ősszel és a téli hónapokban. Ezeken kívül vannak természetesen egyéb útvonalak is, például az Északi-tengeren, Alaszka környékén, a Közel-Keleten, vagy legújabban Dél-kelet Ázsiában is.
Az útvonal kiválasztásakor a tengeri betegségre hajlamosak, nem árt, ha figyelembe veszik az időjárási adatokat is, mielőtt választanak. A Karib-tenger szigetei között például június elejétől november végéig gyakoriak a viharok, sőt ekkorra esik a hurrikán-szezon is, tehát ebben az időben errefelé nem tanácsos hajóutat foglalni. Egyébként sok társaságnál erre nincs is lehetőségünk, hiszen ezek a cégek a szezonok váltakozásainál flottáikat áthelyezik a Föld más térségeibe, ahol békésebb vizeken hajózhatnak.
A Dél-Amerikát megkerülő hajók utasai is számíthatnak mozgalmasabb napokra, főként a Horn-fok környékén, vagy például az Atlanti-óceánt átszelő útvonalakon is megtapasztalhatnak komolyabb hullámverést. A Földközi-tenger, vagy a Karib-térség vizei főszezonban viszont hagyományosan nyugodtabbak.
A hajó közepén jobb a gyomornak
A modern utasszállító hajók a repülőgépek szárnyaihoz hasonlatos stabilizátorokkal vannak felszerelve, amelyek a hajó fenekén a vízvonal alatt helyezkednek el, s erős hullámzásban kinyitják őket, így csökkentve a hajó himbálódzását. A gyomorkavaró mozgást így minimalizálják a tervezők, de teljesen megszűntetni nem tudják, a kabinban ülve mindig érezni fogjuk a tenger hullámzását. Ha nagyon tartunk a tengeri betegségtől, mi magunk is csökkenthetjük ennek kockázatát: válasszunk lehetőleg minél nagyobb, 3-4 ezer fős hajót az utazáshoz, s nem árt, ha a jó közérzet érdekében feláldozzuk a remek kilátást és a hajó belsejében, belső kabint foglalunk magunknak. A hajó középső részén a legkisebb ugyanis a vertikális mozgás. Indulás előtt érdemes a háziorvos tanácsát kérni a tengeri betegség elleni gyógyszerekről és tanácsos még indulás előtt beszerezni azokat, mert bár a hajóorvosnál is kaphatók ezek a szerek, de sokkal nagyobb összeget kell a helyszínen leszurkolni értük.
A csendes luxustól a nyüzsgő party-hajókig
Ha nem akarjuk teljesen tönkretenni első hajós utazásunkat, feltétlenül nézzünk utána az egyes hajóstársaságok és hajók jellegének is, valamint tájékozódjunk, hogy az adott hajókat milyen utasoknak ajánlják elsősorban! Ha például az elegáns kényelmet kedveljük, nem szeretjük a bömbölő zenét és folytonos gyerekzsivaj nélkül is megvagyunk, ráadásul megengedhetjük magunknak, hogy valamivel többet áldozzunk egy hajóútra, válasszuk például a Crystal, a Regent Seven Seas, vagy a Silvesreas társaságok valamelyik tengerjáróját!
A Regent Seven Seas útjain például rendszeresen előfordul, hogy egy városban az egyébként zárva tartó múzeumokat, kizárólag a hajó utasai kedvéért nyitják meg. Az elegáns hajókra természetesen jóval magasabb áron foglalhatunk magunknak kabint, és akkor se lepődjünk meg, ha a fedélzeten elfogyasztott italok számláján - a legtöbb hajóstársaság innen szerzi bevételeinek jelentős részét - egy szemtelenül magas összeg lesz látható.
A gyerekekkel utazók számára a kevésbé ismert, pontosabban nem elsősorban hajóflottájáról ismert Disney cég járatait ajánlhatjuk. A társaság 1998 óta van jelen a piacon, és a nagy sikerre való tekintettel folyamatosan bővíti flottáját. Tavaly óta európai útvonalakon is közlekednek a cég hajói, amelyek kialakítása és berendezése természetesen a rajzfilmekből ismert hangulatvilágot adja vissza. A Disney-hajókon szinte minden attrakció a gyerekek kedvében jár, van itt rajzfilm mozi, temérdek játékterem és játszótér, valamin 24 órás ingyenes fagylalt-automata is. Ezeken a hajókon az ételeket is a gyerekek igényéhez alakították.
A Disney-n kívül a Celebrity és a Holland America társaságok hajóin is találkozhatunk elsősorban a családok számára kialakított ajánlatokkal. Ezeken a hajókon a család minden tagjának kínálnak programokat, míg a gyerekek a játszóházban töltik az időt, a szülők egy szárazföldi terepjárós kiránduláson vesznek részt, a nagyszülők pedig a hajó wellness-részlegében kényeztetik magukat.
Aki pedig egy hajóút során a szórakozást, a nagy bulikat keresi inkább, valamelyik hatalmas úszó szállodát válasszák a Norwegian Cruise Line, a Carnival, vagy a Royal Caribbean flottájából! Ezeken az óceánjárókon éttermek és bárok sokasága, diszkók, játéktermek és különböző sportolási lehetőségek, vízi vidámpark, korcsolyapálya, sőt még bowling-pálya is várja a vendégeket. Ez utóbbi különösen nagy technikai bravúr egy mozgó hajó esetében.
Hasonlítsuk össze az árakat
Ahhoz, hogy a legkedvezőbb árakat megtaláljuk, a hazai utazási irodai kínálaton túl, nem árt egy kis önálló kutatást is végeznünk. A nagy hajózási szájtokon, mint például a cruise.com, vagy a cruiseshipcenters.com, szinte az összes hajóstársaság járatára foglalhatunk magunknak jegyet akár évekkel előre is. Ezeken ugyanis nem ritkán már 2010-es indulási időpontok is szerepelnek, és némileg a fapados jegyekhez hasonlóan itt is olcsóbban juthatunk az utazáshoz, ha idejekorán döntünk.
Akinek pedig nincs ideje és energiája hétről hétre átböngészni a hajóutakat kínáló honlapok többségét és összehasonlítani az árakat, megteszi ezt helyette egy frappáns szolgáltatást kínáló szájt, a cruisecompete.com, ahol nem kell mást tennünk, mint regisztrálni, megadni a kívánt régiót, vagy hajóutat és e-mail címünkre rendszeresen küldik az adott útvonalra aktuálisan fellelhető legolcsóbb ajánlatokat.
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/utazas/20080722-hajoutak-tengeri-hajozas-foglalas-olcso-hajoutak-karibtenger-foldkozitenger.html







2020. május 28. 20:42
Ha pénzügyi problémái voltak, akkor ideje mosolyogni. Csak akkor kell felvennie a kapcsolatot Benjamin úrral, ha felveszi a hitelt és az Önnek megfelelő fizetési határidőt, és három munkanapon belül megkapja kölcsönét. Most hatodik alkalommal részesültem 700 ezer dolláros kölcsönben, 180 hónapos időszakra azzal a lehetőséggel, hogy a lejárat előtt fizetem. Benjamin úr segített nekem a kölcsönben. Vegye fel a kapcsolatot vele, és látni fogja, hogy őszinte ember, jó szívvel. E-mail címe: lfdsloans@outlook.com, és a WhatApp telefonszáma: + 1-989-394- 3740