A Bernina express
Egyéni keresés
Az 1000 mm-es nyomközű, St. Moritz és Tirano között húzódó ún. Bernina-vasút 1908 és 1910 között épült meg. Üzemeltetését csak 1928-ban vette át Graubünden kanton vasútja, az RhB, ennek tudható be az a tény, hogy az alkalmazott 750 Voltos egyenáram eltér a hálózat többi vonalán használatos feszültségtől. A pálya jellegzetessége, hogy végig felszíni vonalvezetéssel kel át a hágón, ami különösen látványossá teszi az utazást. Míg az alpesi vasutak általában bővelkednek az alagutakban, addig a 61 km-es hosszúságú Bernina vasúton e műtárgyakból mindössze 12 épült, melyekből az idők folyamán egyet felhagytak. Az eleve villamos vontatásra tervezett pályán a vontatást hagyományosan szinte kizárólag motorkocsikkal oldják meg.
A télísport-központként és klimatikus üdülőhelyként is ismert St. Moritz nagyvonalú állomásáról indul minden nap a Glacier- (Gleccser-) expressz, hogy mint a világ leglassúbb gyorsvonata, Zermattba szállítsa utasait. A szerelvény klimatizált, nagyablakos panorámakocsikból áll.
Széles völgyben, síkvidéki jellegű pályán érjük el Pontresina pályaudvarát. St. Moritz, Pontresina és Samedan állomások között egy “sínháromszög” található, a Churból, illetve Svájc belsejéből érkezők itt kapják a leggyorsabb csatlakozást a Bernina-vonalra.
Erős, mintegy hét ezrelékes emelkedőn érjük el a gleccseréről ismert Morteratsch állomást. A Bernina-vasút építőmérnökei olyan vonalvezetést alkottak, amelyen a vonatok a nehézkes és drága fogaskerék-vontatás nélkül is le tudják győzni a hatalmas magasság-különbséget.
A szinte állandóan kanyargó sínpáron egyre feljebb kapaszkodó vonat mind kopárabb tájon halad tovább. Ebben a magasságban a fák már nem élnek meg, aki pedig drótkötél-pályán a közeli négyezres Diavolezza-csúcsra felmegy, a forró júliusban akár hógolyózhat is egy szál pólóban.
A pálya legmagasabb pontja Bernina-Hospitz állomásnál a tengerszint felett 2256,5 méterre található. Ilyen magasságban a fák már nem élnek meg. A közelben található a vízválasztó: az állomás melletti tó vize az Adriai-, a kissé északabbra hullámzó állóvíz pedig az Északi tengerbe igyekszik.
Rafináltan tekervényes, cikk-cakkban tekergő szerpentines pályán ereszkedünk lefelé, miközben több viadukton, lavinavédő galérián és fordulóalagúton haladunk át. A vonalon található alagutak összhossza 2311 méter, azaz a pálya teljes hosszának mindössze 3,8 százaléka.
Cavaglia állomás közelében számottevő település nem található, a létesítmény elsősorban üzemi jellegű: vonatkeresztezések lebonyolítására szolgál. Egyébként a Bernina-vasúton kezdetben csak nyáron volt forgalom, télen első ízben a 1913/14-es idényben közlekedtek a vonatok.
A Bernina-hágótól délre elterülő régió központja, Poschiavo következik. Igazi olasz város, utcái hangulatos sétára csábítják az ideérkezőt. Szűk állomásán a hosszú személyvonatok csak alig férnek el, de még egy vontatási telepet is “belepréseltek” a területre. Oldalán az RhB vasúttársaság olasz neve olvasható.
Elhaladva a Lago di Poschiavo (Poschiavoi tó) mellett hamarosan megérkezünk Brusióba. Nem árt vigyázni: az állomás – a vonal legtöbb állomásához és megállójához hasonlóan – feltételes, a vonat esetleg csak akkor áll meg, ha a felszállási szándékot jelző gombot időben megnyomtuk.
A vonal leglátványosabb része a Brusio település szélén található kör-viadukt. A vonal itt 20 méteres magasságkülönbséget győz le, ehhez részben töltésen, részben kőhídon egy teljes, 140 méter átmérőjű kört tesz meg. A megoldás egész Európában egyedülálló.
A vonat hamarosan átlépi az államhatárt, az utolsó 5 km-t olasz földön, részben Tirano város utcáin teszi meg. Chur és Tirano között sűrűn közlekedik a Bernina-expressz nevű gyorsvonat, mely a Gleccser-expresszhez hasonlóan légkondicionált panorámakocsik kényelmét kínálja a nem sietős utazónak
0 Response to "A Bernina express"
Megjegyzés küldése