Hajóutak a Föld legzordabb vidékeire

Egyéni keresés
Hajóutak a Föld legzordabb vidékeire
Az egyre bővülő tengeri luxushajózási iparágon belül külön trendnek számít, amikor az utasok valamelyik hideg tengert, s a világ legzordabb vidékeit keresik fel egy- vagy kéthetes utazásaikon. Az ilyen úticélok közül Alaszka volt az első, de ma már számtalan lehetőség közül válogathatunk a Balti-tengeren, Kanada északi vizein, Grönland, vagy éppen az Antarktisz környékén - írja a New York Times Travel.
Egyedül az utóbbi helyre 35 ezer turistát várnak 2008-ban, míg 1992-93-ban összesen 6750 turista érkezett a földrészre. A nagy hajóstársaságok is felismerték, hogy a globális felmelegedés egyre fenyegető veszélyével párhuzamosan, egyre több turista gondolja úgy, hogy még addig szeretné látni az örök hó és jég birodalmát, amíg lehetősége van rá. Ezért ezek a cégek amúgy sem szerény programkínálatukba a sarkvidéki útvonalakat is felveszik.
A Crystal Cruises például egyik zászlóshajóját, a Crystal Symphony-t küldi majd karácsonykor és a szilveszteri időszakban Dél-amerikai útra a Horn-fok körül, valamint az Antarktiszra, ahol az Elefánt-sziget körül tesz egy kört a hajó. A részvételi díjak borsosak, 1 millió 440 ezer forintnál kezdődnek.
Az észak-quebec-i Kuujjuag városában székelő és egyébként szintén az inuit őslakos tulajdonosokkal büszkélkedő Cruise North Expeditions Kanada északi vizein közlekedik hajóival és idén nyári útvonalai közül az egyik legérdekesebb lehet, amelyik egy rövid megálló erejéig felkeresi a Beechey-szigetet, ahol az Észak-nyugati Átjáró keresésére indult, Sir John Franklin által vezetett expedíció résztvevőinek sírjait.
A Princess Cruises az idei évben összesen nyolc hajót működtet alaszkai útvonalakon és a parti kirándulások száma is 37-re nő. Ezek között különlegesnek számít a Columbia-gleccser, ahová Valdez kikötőjéből jutnak el az utasok.
118 utas vehet részt az Abercombie & Kent társaság expedíciós hajója, a Clipper Odyssey útján Alaszkába. Az út különlegessége, hogy Szibériában is megáll a hajó, többek közt Kamcsatkán, ahol az utasok kirándulást tehetnek a félsziget 29 aktív vulkánjaihoz is.
[origo]
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/utazas/20080222-hajoutak-a-fold-legzordabb-videkeire.html







0 Response to "Hajóutak a Föld legzordabb vidékeire"
Megjegyzés küldése